Érdemes elolvasni, mielőtt az ember bármilyen alkotásba belefogna. 

Egyszer az öreg gazda, mivel igen nagy szegénységben élt a családjával, úgy döntött, hogy eladja a szamarát. Maga mellé vette a fiát és a szamarat, és elindultak a vásárba. Ahogy úgy ballagtak az úton, elhaladtak a földeken dolgozó emberek mellett. Hallják, amint az emberek ezt mondják:

-Nézd, milyen buta vén ember, ott a szamár, oszt Ő meg gyalog jár!

Gondolta az öreg, őt már ki ne nevessék, ezért felült a szamár hátára, és úgy haladtak tovább. Mennek tovább, elérnek egy patak partjára, ahol asszonyok mosnak a vízben. Hallják, amint az asszonyok összesúgnak:

 – Nézd azt az embert, úgy ül ott mint egy méltóság, a szegény gyermek meg nyakig a porban jár.  

Na erre elszégyellte magát az öregember, leszállt a szamárról, és felültette a gyereket rá. Így mentek tovább. Alig haladtak valamit, elértek a malomhoz. A molnár legények kint sütkéreztek a napon. Amint meglátták őket, így szóltak:

  -Nézd, a kis taknya a szamáron, a szegény öreg meg mint a szolga kullog! 

Na, gondolta az öreg, Őt senki meg ne vesse, hát felült a gyerek mellé, és így haladtak tovább. Mennek tovább az úton, jönnek velük szembe a kereskedők. Azt mondják maguk közt:

 – Nézd azt a két léha embert, szegény állat majd belepusztul a cipelésbe, így még a vágóhídra se érnek vele! 

Erre lepattant az öreg és a fia szamárról. Fogta az öreg, nyakába vette a szamarat a két elülső lábánál, a fia meg a két hátsó lábánál, és így a hátukon cipelték a szamarat egészen a vásárig. Ahogy beértek a vásárra, mindenki dőlt a nevetéstől:

-Milyen két buta ember ez!

 Hogy mi ebből a tanulság? Ha csak saját kedvtelésedre végzed, alkoss úgy, ahogy neked tetszik! Ne befolyásoljon, hogy ki és mit mond, miképp vélekedik a műveidről. Soha, de soha nem fogsz tudni úgy cselekedni, hogy az mindenkinek megfeleljen! Természetesen, az építő kritikákra figyelj! De ha valaki mégis mélységesen leócsárol, nem kell azonnal a folyónak rohanni! Ha mindenki így gondolkodna, nem születne egyetlen alkotás sem.