Teljesen meg tudom érteni, hogy ha valaki több mint egy fél évszázadot falun élt le, azt bárhová sodorhatja az élet,  a tavasz első illata azonnal azt juttatja eszébe,  hogy vajon az ő hóvirágjai kinyitottak-e már a régi udvaron.

"Fényképezd már le, és küld el nekem! "-ennyi volt csupán a kérés, s mivel én amúgy is minden évben leszedem belőle a részem a vázába, nem volt nagy áldozat ezúttal fényképezőgéppel elbicajozni hóvirágot szedni.
Bár a szomszédok mindent megtesznek, hogy mégse vegye birtokba a portát a dudva, a gaz, belépve a kisajtón szerencsére nem egy dzsumbuj fogad, de azért messze nem olyan az egész, mint ahol alapos gazdák megállás nélkül tisztogatják, csinosítgatják a kertet. 

Így lett élettere ilyenkor tavasszal a hóvirágnak már csaknem az udvar fele. Rég kiszökött a kiskertből és ahogy elnézem, jövőre már ott is nyitni fog az udvaron, ahol évtizedekig egyetlen fűszálnak sem volt esélye a jövés-menéstől.

 
Pontosabban, ezt a virágot csak felénk hívják hóvirágnak, ez igazából a tavaszi tőzike. De sebaj,  mert van nekünk egy úgynevezett kökörcsényes erdőnk is, amelyben viszont ilyentájt krókusz nyit, ameddig szem ellát.  Ezeket a  neveket kevesen ismerik nálunk, ez  mifelénk a hóvirág, a krókusz pedig kökörcsin és kész!  Megyünk erdő-látogatóba minden tavasszal, hisz elfogyhatatlan lila tengerként tárul elénk, csodálatos látvány.  Persze szigorúan védjük a gumóját, így kaptuk ezt az erdőt a szüleinktől, így adjuk át gyermekeinkne

Tehát a kertben fotóztam, és szedtem is egy jókora csokrot ebből a tavaszi tőzikéből, így legalább valaki gyönyörködik is benne, 1-2 hét múlva úgyis elhervad az egész, és nemcsak a vázában.
Aztán eszembe jutott, hogy viszek én haza földestől is egy bokrot, van is három szép kis cserepem, amit pont egy éve vettem, azóta várják, hogy valamit beleültessek.

Mindenképp dekupázzsal akartam díszíteni őket valamikor, egy fél év múlva le is lettek festve fehér festékkel, dehát az alapozást soha nem szabad elsietni. Ma délután pedig (újabb félév) végre rákerült a szalvéta is, már ideje volt, a földlabdával kiásott hóvirágot még a reggel hazahoztam.
A dekupázshoz nem is kellett egyéb, csak a cserepek, a szalvéták, ragasztó, és egy ecset, ami azért nincs a képen, mert sehol nem találtam (akik ismernek, talán nem is hiszik, hogy majd pont épp nálunk ne legyen a háztartásban, pedig így van!), így maszatoltam az ujjammal, egy ecset-hiány miatt nem ejtem a projektet.   :) 

Az eredeti elképzelésem nem jött be, bár sejtettem is, hogy nem lehet könnyű egy ilyen gömbölyödő-keskenyedő felületet szépen beborítani teljesen szalvétával, de mivel láttam ilyet a neten, gondoltam megpróbálkozok, hátha valami csoda folytán, –a mértan törvényeit figyelmen kívül hagyva– nekem is első próbálkozásra gyűrődés-mentesen rásimul, mint a profiknak. Az lett a vége, hogy rámicsodáztam(?)  a szalvétát a cserépre,  majd lemostam,  mert összegyűrődött, nagyon csúnya lett,  így  maradtam inkább a kisebb motívumoknál. Mivel nagyon szeretem a fehér színt, az alapon eszembe sem jutott változtatni. Kivágtam a szalvétából a  kiválasztott részeket, leszedtem a legfelső, mintás réteget és óvatosan rásimítottam a beragasztózott felületre. Száradt egy kicsit, aztán újra lemázoltam, a dekupázs-ragasztó általában lakk is, ez az enyém selyemfényű, de hobbiboltokban kapható ún. repesztő-lakk, azzal aztán lehet igazán szépséges dolgokat csinálni!

Hát íme a végeredmény! Nem szoktam dicsérni a saját munkáimat, de most képzeletben megveregettem a vállamat.

És itt már a "hóvirágokkal".

Ha elnyílnak, mennek ki földdel együtt  a kertbe, a cserépbe pedig ültetek újra valami szépet, gyönyörködtetjük szemünket-lelkünket.

Ha te magad is szeretsz kreatívkodni, varrni vagy ékszereket készíteni, érdekelnek alapanyagok és inspirációk, iratkozz fel hírlevelünkre, így mindig időben értesülsz az új bejegyzéseinkről és híreinkről.